LOXONE Partner Irányelvek

Magyarországon és Romániában a Verdom Kft., mint a LOXONE márka kizárólagos forgalmazója, felelősséget vállalunk a LOXONE termékek értékesítéséért, a rendszer szakszerű oktatásáért, valamint a partnerhálózat működtetéséért, fejlesztéséért és fenntartásáért.

Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk amellett, hogy Partnereinknek a lehető legjobb támogatást és iránymutatást nyújtsuk. Cserébe mindössze néhány alapvető szabály betartását kérjük. Így tudunk hatékonyan együttműködni és közösen sikeresek lenni.

Tudjuk, hogy a mi sikerünk szorosan összefügg a minősített partnerhálózatunk sikerével. Azt is tudjuk, hogy sok Partnerünk rengeteg időt, energiát és elhivatottságot fektet abba, hogy ügyfeleiknek kiemelkedő LOXONE okosotthon megoldásokat nyújtsanak. Ezt szeretnénk megőrizni és megvédeni. Emellett fontos számunkra az is, hogy minden Partner számára egyenlő és tisztességes lehetőségeket biztosítsunk, és hogy a kemény munka elismerést kapjon.

Ezért az együttműködés érdekében az alábbi irányelveket tartjuk fenn, hogy az mindenkinek előnyös és korrekt legyen.

Ahhoz, hogy valaki hivatalos LOXONE Partner legyen, illetve ezt a státuszt meg is tartsa, az alábbi irányelveknek minden esetben meg kell felelni. A jelen szabályzatban foglalt alapelvek és irányelvek maradéktalan betartásáért a Partnerek teljes felelősséggel tartoznak. A Partnerek a Partner Programba történő jelentkezésükkel, illetve belépésükkel elfogadják a jelen szabályzatban foglaltakat.

Alapelvek és irányelvek

1. LOXONE termékek értékesítése

Minden partner érdekében kiemelten fontosnak tartjuk az átlátható, egyértelműés tisztességes árazási struktúrát a LOXONE termékek értékesítése során.

A LOXONE partnerhálózat tagjaként a Partner felelősséget vállal a LOXONE okosotthon projektek teljes megvalósításáért a tanácsadástól és tervezéstől kezdve a kivitelezésen át az üzembe helyezésig és az utólagos támogatásig. Meggyőződésünk, hogy ez a legjobb módja az ügyfél-elégedettség biztosításának. A LOXONE Partner Programba történő felvételhez, valamint ahhoz, hogy a LOXONE termékekért az ügyfelek részére a Partner díjat számíthasson fel, a Partnernek a jelen pontban felsorolt valamennyi szolgáltatást biztosítania kell.

A Verdom Kft. a LOXONE magyarországi és romániai kizárólagos, hivatalos forgalmazójaként fenntartja a jogot, hogy indoklás nélkül elutasítsa a Partner Programba való belépést.

1.1. Partneri feltételek

A Partner által nyújtott szolgáltatásokért cserébe Partnerként kedvezményes beszerzési árat kap a LOXONE okosotthon termékek széles kínálatára, valamint ingyenes műszaki támogatást.

Amennyiben egy termékek vagy projektek értékesítése olyan módon történik az  ügyfél részére, hogy a Partner nem nyújtott tanácsadási és/vagy kivitelezési (telepítési) szolgáltatást, a LOXONE Partner státusz a Verdom Kft. által visszavonásra kerül.

1.2. Árképzés

Partnereink kedvezményt kapnak a javasolt, nem kötelező fogyasztói árakból. A sikeres együttműködés érdekében elvárjuk, hogy a partnerek szolgáltatásaikat tisztességes áron kínálják ügyfeleiknek.

A nyereséges együttműködés érdekében a Partner Program egyes szintjeihez tartozó beszerzési kedvezmények bizalmas információnak minősülnek. Nem javasoljuk, hogy a Partnerek ezeket a kedvezményeket akár közvetve akár közvetlenül bármely módon nyilvánosságra hozzák vagy továbbadják az ügyfeleknek.

1.3. LOXONE termékek beszerzése és továbbértékesítése

A Partnerek LOXONE termékeket Magyarországon és Romániában kizárólag a Verdom Kft.-től mint LOXONE hivatalos magyarországi és romániai forgalmazójától szerezhetnek be.

A Partnerek nem szerezhetnek be LOXONE termékeket más Partnerektől, illetve olyan forrásból, amelyet a Verdom Kft. kifejezetten nem engedélyezett és nem ajánlott. Nem megengedett a LOXONE termékek közbenső kereskedelme, amennyiben azok más LOXONE Partnereken, alvállalkozókon vagy egyéb harmadik feleken keresztül kerülnek értékesítésre.

1.4. Értékesítés ügyfelek felé

A LOXONE Partnerek nem értékesíthetnek LOXONE termékeket nagy mennyiségben vállalati ügyfeleknek (B2B), nagykereskedőknek, illetve a LOXONE termékek kapcsán nem végezhetnek továbbértékesítést vagy dropshipping tevékenységet online kereskedők számára. A LOXONE termékek értékesítése kizárólag a Partner saját ügyfelei részére történhet.

Az ügyfelek részére történő közvetlen értékesítés esetén a Partner nem hozhatja nyilvánosságra, illetve nem ruházhatja át a beszerzési kedvezményét.

1.5. Értékesítés eredeti csomagolásban

A Partnerek számára nem megengedett a LOXONE eredeti csomagolásának bármilyen módon történő megváltoztatása. Tilos a termékeket eltávolítani az eredeti csomagolásból, illetve azokat más csomagolásban vagy eltérő név alatt értékesíteni.

1.6. Online kereskedők és webáruházak

A projekt minőségének biztosítása érdekében a LOXONE Partnerek csak olyan nyilvánosan elérhető webáruházon keresztül fogadhatnak LOXONE termékekre vonatkozó megrendeléseket, ahol az ügyfelek a Partnertől további szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, ideértve többek között a tanácsadást, tervezést, kivitelezést és utógondozást. A webáruháznak/weboldalnak a Partner vállalkozás tulajdonában kell állnia, és azt a Partner vállalkozásnak kell üzemeltetnie.

Harmadik fél piacterein, például Jófogáson, eBayen, Marketplace-en, Amazonon vagy Alibabán stb. történő értékesítés nem engedélyezett, mivel ezek nem biztosítanak az ügyfelek számára megfelelő minőségű szakmai tanácsadást.

1.7. Harmadik fél termékeinek értékesítése LOXONE-nal együtt

A Miniserverrel a Verdom Kft. egy megfizethető terméket kínál, amely számos interfésszel és erős szoftverrel rendelkezik. Ez közvetlenül vagy LOXONE bővítőmodulokon keresztül számos technológiával és harmadik fél termékeivel integrálható.

A LOXONE ingyenes szoftverfrissítéseket és közvetlen műszaki támogatást biztosít a Loxone termékekhez, kiegészítőkhöz és szoftverekhez.

A szoftverlicenc és támogatási költségek a Loxone termékek árában benne vannak, kivéve a LOXONE Weather Service (Időjárás Szolgáltatás) és a Loxone Caller Service esetét. Ennek fenntartása érdekében elvárjuk, hogy a Partnerek Loxone kiegészítőket és bővítéseket használjanak a telepítések során.

A LOXONE vezérlőtermékeinek az ügyfélprojektekben hasonló funkciót ellátó harmadik fél termékeivel történő helyettesítése ezen irányelveink megsértésének minősül.

2. Marketing és anyaghasználat

2.1. A LOXONE márkanév használata

Tilos olyan cégnevet, domain nevet vagy közösségi média fiókot létrehozni, amely tartalmazza a LOXONE nevet.

Egyértelműen láthatónak kell lennie, hogy LOXONE Partner vagy, és nem maga a LOXONE. A domain név, az arculat és a tartalom alapján a látogatónak pontosan tudnia kell, melyik céggel áll kapcsolatban. Ezért tilos a „Loxone” vagy „Lox” kifejezés használata domain nevekben, felhasználónevekben és minden egyéb megjelenésben.

A LOXONE arculata sok munkával és kreativitással készült. Bár lehet rá hivatkozni, mindig egyértelműnek kell lennie, hogy Partnerként, és nem LOXONE-ként jelenjen meg.

Kérjük, ne használj olyan kifejezéseket a LOXONE Partner megnevezéssel együtt, amelyek félrevezetők vagy tisztességtelenek más Partnerekkel szemben. Ilyenek például a kedvenc, első, vezető, piacvezető, elsőszámú, egyedüli, legjobb, preferált, prémium vagy premier. A LOXONE logó módosítása nem megengedett.

2.2. Szövegek használata

Inspirálódhatsz a LOXONE és Verdom Kft. hivatalos weboldalai és kiadványai tartalmából, de a szövegek és képek közvetlen másolása, valamint a tartalom szó szerinti átvétele tilos. A tartalom szó szerinti átvétele a Google találati rangsorában történő visszaeséshez vezethet mind a Verdom Kft., mind a LOXONE Partner esetében.

Publikációk készítésekor kérjük, hogy ügyelj a LOXONE terméknevek helyesírására, például „Miniserver”, és „mini server”.

Nem áll módunkban más weboldalak vagy marketinganyagok szövegezését elkészíteni. Tartalmat ellenőrzésre elküldhetsz, de az esetleges hibákért nem vállalunk felelősséget.

2.3. Képek használata

A LOXONE sajtóoldaláról és a Partner Downloads felületről származó képek felhasználására a Loxone gyártó saját feltételei, illetve szabályzatai az irányadók. Más oldalak képeinek használata szerzői jogi okokból nem engedélyezett.

A képeket kizárólag a LOXONE megoldások népszerűsítésére lehet használni. A képaláírásban fel kell tüntetni a LOXONE nevet, és ahol indokolt, linkelni kell a loxone.com oldalra.

Ha más vezérlőrendszereket is telepítesz, a LOXONE tartalmak kizárólag a LOXONE megoldások bemutatására használhatók.

Felhívjuk figyelmed, hogy nem áll módunkban egyedi grafikák készítését vagy meglévők módosítását vállalni.

2.4. Videók használata

Számos videó elérhető a LOXONE és a Verdom Kft. hivatalos YouTube csatornáján. Ezeket a tartalmakat a Partner kizárólag beágyazással használhatja a saját weboldalán. Az eredeti videófájlok kiadása nem lehetséges, és a videók nem szerkeszthetők vagy nem láthatók el új arculattal (re-branding), és azok felvételei más videókban nem használhatók fel.

Más Partnerek esettanulmány videóinak használatakor egyértelműen jelezni kell, hogy nem a Partner saját projektjéről van szó annak érdekében, hogy elkerülje a potenciális ügyfelek megtévesztését. Az egyes videók felhasználása a Partner saját felelősségére történik, azaz a Partner felel a videók jogszerű felhasználásáért.

Felhívjuk a Partnerek figyelmét, hogy az Archív jelölésű videók nem feltétlenül tartalmaznak aktuális, naprakész vagy helyes információkat, ezért javasoljuk, hogy a lehetőség szerint újabb anyagokat válassz.

2.5. A LOXONE Partner logó használata

A Partner státuszának megfelelő logót biztosítunk, amelyet emailben küldünk a minősítést követően. A logó szabadon használható online és nyomtatott anyagokban. Az online felhasználás feltétele a Werdom Kft. weboldalára (https://www.verdom.hu/legyel-partner) mutató megfelelő hivatkozás biztosítása.

A Partner a logót semmilyen módon nem módosíthatja, szerkesztheti vagy egészítheti ki, továbbá a logó nem kombinálható olyan félrevezető kifejezésekkel, amelyek más Partnerekre nézve megtévesztőnek vagy tisztességtelennek minősülhetnek (ide tartoznak többek között, de nem kizárólagosan a következők: piacvezető, vezető, előszámú, első, legjobb, egyedüli, kedvenc, prémium, preferált stb.).

A Partnerek a mindenkori státuszuknak megfelelő megnevezést használhatják. Ha a státusz megváltozik, minden felületen haladéktalanul frissíteni kell a logót és az állításokat. Nem megengedett nem megfelelő státuszhoz tartozó logó használata.

A Silver, Gold és Platinum partnerek használhatják a Minősített LOXONE Partner megnevezést is.

3. Megfelelés és megszüntetés

A jelen szabályzatban foglalt irányelvek megsértése esetén a Verdom Kft. jogosult azonnali hatállyal módosítani a Partner státuszát, illetve jogosult az érintett Partnert kizárni a Partner Programból.

A Verdom Kft. jogosult a Partner weboldalának, illetve egyéb nyilvános felületeinek ellenőrzésére az irányelvek betartásának vizsgálata érdekében.

A jelen szabályzatban foglalt irányelvek megsértése esetén a Verdom Kft.  fenntartja a jogot valamennyi kedvezmény és partneri előny egyoldalú megvonására, valamint arra, hogy az érintett Partnert eltávolítsa a LOXONE weboldalon szereplő LOXONE-partnerlistáról.

Továbbá a Verdom Kft. fenntartja a jogot, hogy elutasítsa a Partner Programba való belépést vagy megszüntesse a partneri státuszt azon vállalkozások esetében, amelyek megszegik jelen szabályzatban foglalt irányelveket.